A Dragon Ball Super felújított kiadásáról

A Dragon Ball Super: Beerus anime Genkidamatsuri eseményen történt bejelentése után írtam egy részletesebb cikket amiben a teljes Dragon Ball Super felújított kiadására is kitérek. Azóta viszont sok olyan információ érkezett, ami alapján pontosítani és tisztázni lehet néhány dolgot, ami jelen esetben nagyon fontos a tisztánlátás végett.

A DRAGON BALL Games Battle Hour 2026 rendezvényen bemutatták a Dragon Ball Super FELJAVÍTOTT (ENHANCED) változatának új előzetesét. Azért hivatkozom tágabb értelemben a „Superre”, ugyanis az új előzetes végén egy rövid bepillantást kaptunk a Resurrection ‘F’ történetszálba. Ez megerősíti a korábban kiszivárgott információkat, miszerint ez az új, felújított kiadás nem kizárólag a Beerus szálat fogja feldolgozni, hanem a teljes a Dragon Ball Super-t.

Az új előzetes címe „SUPER GEKITOU”. A Gekitou a 激闘 romanizációja, egy japán kifejezés, amelynek jelentése „heves küzdelem”, „intenzív harc” vagy „kemény összecsapás”.
Ennek megfelelően a cím jelentése lényegében: SZUPER Intenzív Harc Előzetes.
Az igazat megvallva, nem voltak érdemi újdonságok DRAGON BALL Games Battle Hour 2026 Dragon Ball Super paneljén. Leginkább a nyugati közönségnek szánt prezentáció volt.

Azonban ez tökéletes alkalom arra, hogy felfrissítsük és újraértelmezzük a korábbi információkat a Dragon Ball Super felújított változatáról, kiegészítve néhány újdonsággal. Vagy ahogy az interneten sokan nevezik: „remakestered” kiadás: ez egyfajta arany középút a remaster (felújítás) és a remake (újraalkotás) között.

A felújított kiadás célja

Ahogy azt Akio Iyoku már korábban elmondta, és ahogy a legutóbbi Dragon Ball Super panelen is hangsúlyozta, a feljavított változat mögött meghúzódó egyik fő ok az, hogy visszacsábítsák a közönséget a Super sorozathoz. Akio Iyoku a teljes Dragon Ball anime franchise producere (ezt muszáj folyton elismételnem, ugyanis sokan még mindig nem tudják miért ennyire fontos az ő neve, ha Dragon Ball-ról van szó)

Akio Iyoku: „Ahogy korábban a színpadon is bejelentettem, ez a kezdet. Szerettük újraindítani a Super-t, mivel azt szerettük volna, hogy mindenki még egyszer megnézze a Super-t…” – Mindezt a már mindenki által nagyon várt Moro-saga előkészítéseként, de ezúttal a modern elvárásoknak megfelelően frissített formában.

Akio Iyoku: „2015 óta napról napra fejlődnek a vizuális kifejezésmódok, így a legújabb technikák alkalmazásával az a célunk, hogy a Toriyama-sensei által megalkotott történetet, világot és karaktereket aprólékosabban és pontosabban adjuk át. Ezt akkor fogják teljesen megérteni, ha látták az összképet, mert rengeteg új jelentet adtuk hozzá és rengeteget javítottunk az animáció minőségén. A feljavított kiadás (Enhanced Edition) elkészítésének célja, hogy a Dragon Ball Super Toriyama-sensei által megálmodott világát olyan formában adjuk át, ami méltóbb a sensei elképzeléseihez.”

Akio Iyoku: „Ami az első etap címszereplőjét, Beerus-t illeti, ő nem más, mint a Pusztítás Istene, mint azt mindannyian tudjátok. A Pusztítás Istene. Elkerülhetetlenül hajlamosak vagyunk a szórakoztatóbb oldalára figyelni, nos, azokra a részekre, amikor ínyencként és falánkként tűnik fel. Természetesen ez is a személyiségének része, de végső soron és mindenekelőtt egy hatalmas erővel rendelkező lény, aki félelmet és tiszteletet ébreszt egy olyan Isten iránt, akinek a cselekedetei kiszámíthatatlanok, nem igaz? Mivel a Dragon Ball Super-t a Pusztítás Istene, Beerus létezése indítja be, ezért a felújított kiadásban szeretnénk vizuálisan még jobban kifejezni, hogy mennyire félelmetes valójában.”

A felújított kiadás története

Ha felmerül a kérdés, hogy a Dragon Ball Super felújított kiadása miket fog lefedni, a válasz az: bármit, ami a legközelebb áll Toriyama-sensei eredeti forgatókönyveihez és elképzeléseihez, azokon a technikai korlátokon belül, amelyeket a már meglévő eredeti anime átdolgozása jelent. Valójában elmondhatom, hogy az események túlnyomó többsége (azt mondtam, túlnyomó többsége, nem minden, hiszen biztosan lesznek meglepetések) az anime történetvezetését fogja követni, legalábbis a 7-es Univerzum vs. 6-os Univerzum elleni torna történetszáláig (jelenleg eddig engednek bele látni a produkcióról kiszivárgott információk).

Rajongói dilemmák: SSJ Goku vs. Beerus és Frieza páncélja

Sokan azt gondolták, hogy a felújított változatból kimarad az, hogy Goku elnyeli az SSJ God erejének egy részét és SSJ formában folytatja a harcot, viszont ennek narratív célja van. Megmutatja, hogy komolyabb edzés nélkül Goku nem képes uralni és kihasználni az SSJ God forma teljes erejét. Ez a történet későbbi szakaszainak a felvezetése.

Frieza páncéljával kapcsolatban viszont már nem ilyen egyszerű a helyzet. Ugye az új előzetes végén látható, hogy Frieza a felújított változatban is a páncéljával együtt regenerálódik. Nos Frieza páncéljának története egy kicsit zavaros és felfedezhető benne Toriyama-sensei szórakozottsága.

Idézzük fel Tadayoshi Yamamuro szavait, aki a Resurrection ‘F’ film storyboardjait rajzolta:
„[…] az, ami egy páncélnak tűnik Frieza-n, valójában a testének egy része, és úgy tűnik, ez az ő eredeti állapota. Úgy tűnik, erről csak Akira Toriyama-sensei tudott.. (nevet). Abban a jelenetben, amikor átalakul a végső formájába, az a rész úgy van megrajzolva, hogy megreped és széttörik, de mivel azt hittem, hogy amikor nincs rajta semmi, akkor meztelen, újra meg kellett tanulnom az igazságot. Még annál a jelenetnél is, amikor Frieza a regeneráló gépben van, először a vállrészek nélkül rajzoltam le, így később vissza kellett térnem oda, és ki kellett javítanom”

A Dragon Ball: El Manga Legendario 39. számában, viszont Toriyama-sensei arra tesz említést miszerint eredetileg úgy képzelte el Frieza vállrészét, hogy azok a testének szerves részét képezik, de később meggondolta magát. Más szóval, beismerte, hogy csak egy páncét volt!

Toriyama-sensei szavai: „[…] Vegita-t megrajzolni nem okozott gondot. Kezdetben az volt a szándékom, hogy a harci páncélt kizárólag a Saiya-jinek viseljék. A saga előrehaladtával azonban kitaláltam Frieza történetét, és a seregével is ugyanazt a páncélt viseltettem.
Így a csapatok is egységesebb megjelenést kaptak. És utolsó simításként úgy gondoltam, hogy a harci páncél másolhatná Frieza testének mintázatát. Ezért Frieza vállkiemelkedéseit nem a harci páncéljának részeként, hanem a tényleges teste részeként rajzoltam meg. Számomra olyan volt, mintha Frieza alsóneműben harcolna (nevet).
Azonban miután megrajzoltam azt a jelenetet, amikor Frieza átalakul a második formájába, kénytelen voltam elismerni, hogy ő is harci páncélt viselt (nevet).”

(A Dragon Ball: El Manga Legendario egy Spanyolországban és más régiókban megjelent, hivatalos és nagy elismertségnek örvendő Dragon Ball útmutató sorozat. A karakterelemzések és a háttértörténetek tekintetében megbízható forrásnak számít, és a hivatalos gyártókkal fennálló kapcsolata miatt gyakran használják forrásként)

Toriyama-sensei tehát egyszer páncélként hivatkozik rá, később pedig visszatér ahhoz az elképzeléshez, hogy a testének egy része. Bár a Dragon Ball Super: Broly filmben később páncél nélkül jelenik meg, sokan azzal indokolták ezt, hogy mivel abban a jelelenetben még fiatal volt, a teste még nem fejlődött ki teljesen.

„Eredeti manga” vs. „Eredeti mű”

Korábban a hivatalos weboldal angol verziójának szövege alapján rosszul használtam nem csak én, hanem mások is az eredeti manga kifejezést és a Dragon Ball Super mangára való hivatkozást.

Amikor a hivatalos weboldal angol verziója azt írja, hogy a felújított verzió hűbb lesz az „eredeti mangához”, akkor a Toriyama-sensei Dragon Ball-lal kapcsolatos átfogó víziójára utalnak. A Dragon Ball Super manga nem az az alap, amely alapján az anime készült. A manga csak később érkezett, mint promóciós tartalom (legalábbis eredetileg az volt). Amikor az „eredeti mangára” hivatkoznak, az a Toriyama által készített művet jelenti Goku gyerekkorától egészen Buu legyőzéséig.

A weboldal japán verziójában nem az „eredeti manga”, hanem „eredeti mű” kifejezést használják:

„És így, 2026-ban, A Dragon Ball Super anime, amelynek eredeti művét, történetét és karakterdizájnját Akira Toriyama-sensei felügyelte, új formában indul újra Dragon Ball Super: Beerus címmel! Ebben a produkcióban rengeteg új jelenetet adtak hozzá, átdolgozták a grafikát, és úgy rekonstruálták a történetet, hogy az tényleg Feljavított legyen. A legújabb vizuális technikáknak köszönhetően az anime itt debütál igazi Feljavított Kiadásként (Enhanced Edition), még nagyobb elmélyülést kínálva a harc jelenetekben, valamint az eredeti mű aprólékosabb és hűbb adaptációját nyújtva.*”

*Az „eredeti mű” kifejezést itt a „manga” helyett használják, mivel a japán szöveg a 原作 (gensaku) szót alkalmazza. Ez kifejezetten „eredeti művet” vagy „eredeti koncepciót” jelent. Arra utal, hogy Akira Toriyama hozta létre azt az alapvető univerzumot és azokat a kulcsfontosságú koncepciókat, amelyekből a film, az anime és a manga életre kel, és nem kifejezetten egy panelről panelre megrajzolt manga képregényre utal. Ha kifejezetten „eredeti mangát” akartak volna említeni, akkor olyan kifejezéseket használtak volna, mint a gen-manga vagy egyszerűen manga (ahogy a szöveg elején teszik, ahol egyértelműen kimondják, hogy „世界的大人気漫画作品„, ami azt jelenti, hogy „világhírű manga„).]

Magától értetődik tehát, hogy helytelen ezt az újrakiadást a manga, az anime és a filmek „best-of” keverékének bélyegezni. Az iránytű mindig Toriyama víziója marad.

Olvastam olyan pletykákat is, miszerint Toriyama állítólag közvetlenül is hozzájárult a Super felújított kiadásához. Nincs jelenleg olyan kiszivárgott információ, ami ezt megerősítené, bár lehetséges. Helytelen azonban ezt Akio Iyoku Genkidamatsuri eseményen elhangzott szavaira alapozva kijelenteni. Az esemény során használt automatikus fordító szövege alapján úgy lehet érzelmezni, mintha egy új forgatókönyv készült volna. A valóságban ezek a szavak nem hangzottak el. A tényleges szavai ezek voltak: „Igen. Valójában van egy forgatókönyv, amit Toriyama-sensei készített nekünk, és újra átolvasva ezt a forgatókönyvet… [szerettünk volna] hűbbek lenni az eredeti vázlathoz és az eredetileg létrehozott műhöz.” – Világos tehát, hogy az eredeti forgatókönyvre utal, nem pedig egy újra.

Produkciós fejlemények

Had osszak meg veletek néhány belsős információt a folyamatban lévő munkálatokról.

A Beerus történetszálon végzett munka állítólag befejeződött, és a csapat most már teljes mértékben a Resurrection ‘F’ (Golden Frieza) sztorira koncentrál. Az igazat megvallva, még a mai napig folynak az utólagos javítások (retake-ek) a korai Beerus epizódokon. Ez minden anime sorozatnál normális: a korai epizódokon egészen a bemutató előtti időszakig dolgoznak, még akkor is, ha a produkció fókusza már előrébb tart.

Jelen esetben a tényleges fókusz a Champa történetíven van, mert ha ugyanazt a terminológiát használjuk, akkor a Resurrection ‘F’ sztori „késznek” tekinthető az alapmunkálatok nagy részét illetően. Ide nem értve a képi anyagok összeállításának fázisát, amely jelenleg erősen a Beerus szálra összpontosít, mivel ez a gyártás egyik legutolsó szakasza.

Ne felejtsük el, hogy a már bemutatott anyagokhoz képest még történhetnek technikai változások, bár nem szabad hatalmas átdolgozásokra számítani. Gondoljunk csak az első DAIMA előzetes jeleneteire, amelyek a sorozat pilot (szűkebb körben, a hivatalos bemutató előtt vetített) epizódjának részét képezték, és nem a ténylegesen bemutatott epizódokét.

Ha meg kellene becsülnöm a folyamatban lévő munkák befejezettségi arányát a gyártási folyamat minden fázisát illetően:

Battle of Gods (Beerus szál): 90-95%
Resurrection ‘F’ (Golden Frieza szál): 80-85%
7-es Univerzum vs 6-os Univerzum (Champa szál): 60-65%

Kérlek, vegyétek figyelembe, hogy az animációs produkciók munkálatai nem követnek szigorúan lineáris epizodikus sorrendet. Nem feltétlenül fejeztek be három epizódot 100%-osan, hogy aztán a negyedikre ugorjanak. A készültségi állapotok eltérőek: lehet, hogy az 1. epizód 90%-on, a 2. epizód 80%-on, a 3. epizód 99%-on áll, és így tovább.

A kiszivárgott információk alapján jelenleg ismert epizódszámok:

  • A Beerus szál 6 epizódos lesz
  • A Golden Frieza szál 5-6 epizód lesz.
  • A 7-es Univerzum vs. 6-os Univerzum elleni torna történetszála 7-8 epizódos lesz.

Innentől kezdve pedig csak találgatások vannak, így a Goku Black szálról írt korábbi, „18 résznél kevesebb lesz” információ is semmisnek tekinthető.

Technikai részletek

Ami a dolgok technikaibb oldalát illeti (animáció és rajz), nem szeretnék túlságosan belemenni a részletekbe, ugyanis jelenleg nincs elég időm és engeriám, hogy mindennek utánajárjak és egy szakmailag kifogástalan írás szülessen erről a témáról.

Ezért csak itt hagyok néhány vizuális összehasonlítást.

Ha támogatni szeretnéd a munkámat, akkor kattints erre a linkre: dragonballhu.tv/donate

Források: Genkidamatsuri esemény, DRAGON BALL Games Battle Hour 2026 Dragon Ball Super panel, Venixys, AnimeAjay, Geekdom101

Facebook
Twitter
Reddit
Tumblr

Hasonló bejegyzések