Men’s Non-No magazin – 2014 januári szám

„Szeretnék találkozni azzal a személlyel – Különkiadás”

25. szám / Akira Toriyama / Mangaka

Akira Toriyama

1955-ben született az Aichi prefektúrában. Mint manga alkotó, 1978-ban debütált a Wonder Island című egyfejezetes művével a Weekly Shonen Jump magazinban. A Dr. Slump manga 1980-ban kezdődött, a Dragon Ball manga pedig 1984-ben. Mindkettő hatalamas siker lett. Ezen kívül még készített karakter dizájnokat videójátékokhoz, mint pl. a Dragon Quest sorozat.

A Dr. Slump manga, melyet 1980-ban kezdtek kiadni, hatalmas népszerűségre tett szert. Ezután 1984-ban indult útjára a Dragon Ball manga, mely a szimpatikus karaktereknek és a látványos csatáknak köszönhetően világszerte nagy támogatásnak örvendett. A több, mint 230 millió kinyomtatott mangának, a TV animéknek és a filmbemutatóknak köszönhetően, számos média felületen jutott el az emberekhez. És mégis, a 2013-ban megjelent Jaco, a Galatikus Járőr című manga után azt mondta „talán ez lesz az utolsó manga, amit én magam készítek”. Mi a valódi szándék e kijelentés mögött? Ezúttal egy igen értékes interjút hozunk egy különkiadás formájában, mely egészen a gyermekkoráig visszanyúl.

Sosem akartam mangaka lenni

Először is, arról a korszakról szeretnélek kérdezni, mielőtt mangaka lettél. Milyen gyerek voltál kiskorodban?

Pimasz kis kölyök voltam: az a fajta, aki szemétkedett a gyengébbekkel, és aki elkerülte az erősebbeket (nevet). Ráadásul az akkori jegyeim elég jók voltak, ezért mindig megtiszteltetés volt számomra, mikor a tanár kinevezett osztályfelelősnek.

Olvastál mangákat?

Gyakran olvastam őket egészen a negyedik osztályig. Astro Boy [Tetsuwan Atom], Gigantor [Tetsujin #28], Osomatsu-kun… általában ilyesmiket olvastam. Bár ez nem manga, de gyerekként igazán lenyűgözőnek tartottam a Disney animációk vizuális megjelenését, teljesen magával ragadtak. Ahogy a 101 kiskutyában ábrázolták az embereket és az állatokat az fantasztikus volt, gyakran megpróbáltam lemásolni. Természetesen napközben kint játszottam, de amikor hazamentem, semmi dolgom nem volt, így rajzolással töltöttem az időmet.

Milyen képeket rajzoltál?

Dolgokat, amiket szerettem. Akkoriban szerettem volna egy lovat, úgyhogy lerajzoltam, és azon töprengtem „Milyen jó lenne a környező utcákban lovagolni, és hallani a lópatkó kopogását”. Egy idő után rájöttem, hogy a ló egy valószerűtlen cél, ezért elkezdtem rajzolni a következő dolgot, amit szerettem volna: egy csimpánzt. Viszont amikor a nagoyai állatkertbe mentünk, a csimpánzok feneke elég ocsmány volt, és azonnal kiábrándultam belőlük. Mármint a TV műsorokban látott csimpánzok nadrágot viseltek, igaz? Úgyhogy nem volt több ötletem. Bár a csimpánzokból kiábrándultam, az érdeklődésem egy következő állat felé terelődött.

Bárki hatással volt rád a rajzolással kapcsolatban?

Az apám, az anyám és a kishúgom egyáltalán nem rajzoltak, így ezzel egyedül voltam a családban. Még az iskolai barátaimmal is csak manga képeket rajzoltunk, úgyhogy senki nem volt rám különösebben nagy hatással. Sosem akartam mangaka lenni; grafikai tervezéssel szerettem volna foglalkozni. Úgyhogy a középiskolában egy tervezői tanfolyamra jártam, és amikor munkát kerestem, úgy gondoltam szeretnék olyan dolgokat csinálni, mint a plakátok, ezért egy dizájner cég mellett döntöttem.

Kedvenc karaktere a Dragon Ball-ból Mr. Satan.
„Tetszik, hogy mennyire kicsinyes. Továbbá az is klassz, hogy Piccolo ilyen keveset beszél.”

Miféle munkát végeztél egy dizájner cégnél?

Általában szórólapokat készítettem. Volt egy ügyfél, akinek nem volt elég pénze fotózásra, nekik az volt a kérésük, hogy csirkéket ábrázoljunk az illusztráción. Aztán amikor rajzoltam egy csirkét, és megmutattam nekik, azt mondták: „Ez egy kakas, szóval nem jó. Csak tyúkokat árulunk.” (nevet) Ettől eltekintve még rengeteg dolgot rajzotam, pl. több száz pár zoknit vagy baba kezeslábast. Akkoriban utaláltam őket, de ennyi tapasztalattal a hátam mögött, azt hiszem később ez jól jött.

Meglepő arra gondolni, hogy szórólapokat rajzoltál.

Ezeket a munkákat mind rámsózták, ezért gyakran túlóráztam és sokszor értem haza hajnali 2-3 óra körül. Ebből adódóan nem mindig tudtam reggel felkelni, úgyhogy rendszeresen elkéstem a munkából. Csak 10-15 percről volt szó, de ha háromszor elkéstél, azt ugyanúgy kezelték, mintha egy egész napott hiányoztál volna, így amikor összehasonlítottam a bónuszomat egy lánnyal az adminisztráción, aki csak nemrég csatlakozott a céghez, az enyém sokkal kevesebb volt, pedig nekem az volt a harmadik évem. Úgy gondoltam ez nekem nem fog menni, ezért úgy döntöttem, hogy felhagyok ezzel a munkával.

Folyamatosan elutasítások során tanultam meg mangát rajzolni.

Tehát úgy döntöttél, hogy a célod a manga alkotóvá válás lesz?

Eleinte úgy gondoltam, hogy szuper lenne illusztrátorrá válni. De az ilyesfajta kényelmes munka nem hullik csak úgy az öledbe. Egyszer ránéztem a Shonen Magazinra, mely ott hevert egy kávézóban, és volt egy cikk mely egy új művészeknek járó díjról szólt, az első helyezett nyereménye pedig 500.000 yen volt, ha jól emlékszem. Úgy gondoltam, hogy az első hely elérhetetlen cél, de jó érzés lenne, ha legalább megemlítenének, viszont lecsúsztam a határidőt. Lehetőségként még mindig ott volt egy következő verseny, ezért arra gondoltam „Mi a helyzet a Shonen Jump-pal?” és mikor megnéztem a magazint, nálunk is egy hasonló verseny volt. Ha jól emlékszem talán 100.000 yen volt a nyeremény. Úgy gondoltam ez egy kicsit kevés (nevet), de az időzítés miatt úgy döntöttem, hogy elküdöm nekik a munkámat.

Tehát így alakult?! Egyébként mi lett végül a beadványoddal?

Semmi jó. Bíztam a illusztrációmban, így az a tény, hogy nem én nyertem, nagyon frusztráló volt. Annyira makacs voltam, hogy elhatároztam, addig nem adom fel, amíg enyém nem lesz a nyeremény. Rögtön elkezdtem dolgozni a következő illusztráción, de megint kudarc lett a vége. Utána azonban Torishima-san (akiről Dr. Mashirito-t mintáztam a Dr. Slump-ban), aki később a szerkesztőm lett, felhívott és azt mondta, „Ígéretesnek tűnsz, ezért a munkádat közvetlenül nekem küld el.” Jóval később megkérdeztem Torishima-san -t, „Mit láttál bennem pontosan?” és azt mondta „Nagyon jó volt a kézírásod”.

Nem az illusztráció vagy a történet, hanem a kézírás? (nevet)

Tehát így lettem kiválasztva, és elkezdtem újabb műveket rajzolni, de ahogy mondtam, foglalmam sem volt hogyan kell mangát rajzolni, így mindegyiket elutasították. Úgyhogy minél többet rajzoltam, úgy fokozatosan megtanultam hogyan kell csinálni.

És végül 1978-ban debütáltál az egyfejezetes Wonder Island című műveddel.

De nem volt túl népszerű az olvasók körében (nevet). Ezután is rajzoltam még néhányat, de egyik sem lett népszerű. Aztán Torishima-san azt mondta, „Egész jól rajzolsz lányokat, úgyhogy próbálj meg valami olyat, amiben egy lány a főszereplő.”, úgyhogy megrajzoltam a Tomato, Girl Detective történetet, és megkaptam az első pozitív visszajelzést. És végül célegyenesbe került a Dr. Slump kiadása.

A Dr. Slump-ot Arale-chan -nal azonosítják, de igazából Senbei Norimakit szeretted volna főszereplőnek, ugye?

Így van. Akkoriban valami férfiasabbat szerettem volna rajzolni, de mivel Torishima-san azt mondta, hogy a robotlány legyen a főszereplő, nem volt más választásom. A publikálás megkezdése miatt siettem, hogy kész legyek két fejezettel, de mivel túl kevés oldalból álltak, vagy ilyesmi, végül egyszerre jelentek meg, ezért hirtelen új fejezet nélkül maradtam.

A karakterek ábrázolása Penguin Village-ben nagyon népszerű lett. Hogyan jött létre egy ilyen egyedi koncepció?

Mikor nyugati animációkat nézel, mint a Disney, akkor az állatok úgy beszélnek, mintha semmiség lenne, igaz? Az elképzelés az volt, hogy milyenek is a rajzfilmek, ezért értelemszerűen szokatlan dologba fogtam bele, azt hiszem, akkoriban Japánban ez még mindig elég ritka volt.

Minden alkalommal fejezetről fejezetre dolgoztam, és nem tudtam volna megmondani merre halad a történet.

Egy pillanatra elhagyta a szád a „pokol” szó, tényleg ennyire elfoglalt voltál a publikálás alatt?

Elfoglalt voltam. Mindenesetre nem sokat tudtam aludni. A legrosszabb eset, mikor négy napig ébren voltam, aludtam 20 percet, majd újabb három napot ébren voltam. A Dr. Slump stílusa az volt, hogy minden fejezetnek önállónak kell lennie, ezért minden alkalommal egy új történetet és csattanót kellett kitalálnom, ami nehéz volt. Egyszer mikor teljesen kifogytam az ötletekből, könyörögtem Torishima-san -nak, hogy had fejezzem be, bármi is legyen a vége, mire azt mondta, „Amennyiben három hónap múlva új sorozatot kezdesz, akkor befejezheted.” Azt mondtam magamnak, „Hé, ez mégis mit jelentsen,” (nevet), de annyira kétségbeesetten szerettem volna befejezni, hogy elfogadtam a feltételt.

Kedvenc karaktere a Dr. Slump ból Nikochan és a Nagy Suppaman.
Nagyon szereti a kicsinyessége és titokzatossága miatt. Legkedvesebb kedvence pedig az alkotó önarcképe.

A Dr. Slump véget ért és végre elkezdődött a Dragon Ball. Honnan jött a koncepció és az ötlet?

Akkoriban nagyon szerettem Jackie Chan-t, és sok kung-fu filmes videót néztem, miközben mangát rajzoltam és hasonlók. Aztán jött Torishima-san és azt mondta, „Ez esetben, legközelebb rajzolj valami kung-fus dolgot,” és én visszautasítottam; azt mondta, hogy „a dolgok, amiket szeretek és a amiket szeretnék rajzolni két különböző dolog, ezért nem szeretném”, de végül Torishima-san megkapta, amit szeretett volna. Úgyhogy teszt anyagkényt rajzoltam egy egyfejezetes kung-fu mangát Dragon Boy címmel, és viszonylag népszerű lett, szóval úgy gondolom muszáj volt megcsinálnom. Először a Journey to the West (ez egy kínai történet) ötletét szerettem volna használni, ezért terveztem egy majom főszereplőt, de Torishima azt mondta, hogy a majom nem lesz jó, ezért megrajzoltam Goku-t. Talán azért, mert olyan kicsi volt, úgy gondoltam adnék neki valami jellegzetességet, úgyhogy rajzoltam neki egy farkat.

És ilyen egyszerű okból kifolyólag született meg Goku?

Ugyan már. Le akartam lépni, mert kimerültem; nem mintha bármi jó ötletem lett volna egy új sorozathoz, igaz? (nevet)

Milyen visszajelzéseket kaptál, mikor elkezdődött a Dragon Ball?

Nem fogadták jól. A kezdettől fogva úgy tekintettek rá, mint ami kapcsolatban áll a Dr. Slump-pal, de az olvasói felmérésekben nagyon sokat romlott a megítélésem. Azonban tudtam, hogy ha még több harcjelentet adok hozzá, akkor biztos népszerű lesz. Mivel eléggé ellentmondásos személyiség vagyok, ezért azonnal a rossz megoldásra gondoltam (nevet). Ennek ellenére nem voltam olyan helyzetben, hogy így tegyek. Úgyhogy elkezdtem a Harcművészetek Nagytornáját és a történet a harcok irányába haladt, így egyre népszerűbb lett. Miután tényleg elkezdték szeretni az emberek, még a rajztílusommal kapcsolatban is kaptam visszajelzést, ami jól esett.

Annak ellenére, hogy az elején teljesen híján voltál az új ötleteknek, tovább folytatódott anélkül, hogy kifogytál volna az újdonságokból, ezt elképesztőnek tartom.

Minden alkalommal fejezetről fejezetre dolgoztam, amit a következő gondolattal tettem: „Mi következzen ezután?” még én se tudtam megmondani merre tart a történet. Még a Harcművészetek Nagytornáját is úgy rajzoltam, hogy nem tudtam ki fog nyerni. Eleinte még én is azt gondoltam, hogy biztos Goku lesz az, de közben volt egy felmérés a Jump magazinban, hogy „ki fog nyerni?”, és „Goku” nyert elsöprő előnnyel. Mivel ellentmodásos személyiség vagyok, nem akartam azt csinálni, amit mindenki más akart (nevet). Kétségbeesetten gondolkodtam azon, hogy hogyan ne nyerje meg Goku a bajnokságot.

A harcok egyre nagyobbak és jobbak lettek, a Földről az űrbe utaztak, majd végül jött az Időutazás. Milyen módon jöttél rá, hogy miként fog véget érni?

Igazából úgy rajzoltam, hogy nem gondoltam ilyesmire, de amikor a Majin Buu történetívhez érkeztünk, úgy éreztem, hogy ezt már nem lehet túlszárnyalni.

Mivel olyan népszerű alkotás volt, amit mindenki ismert, nem érezted úgy, hogy már nem tudod kézben tartani és inkább valami furcsa nyomást éreztél?

Igen, volt valami hasonló. Azonban talán azért, mert vidéken élek, nem tudtam rá venni magam a folytatásra. Azt hiszem végülis ez egy jó dolog. Ha engedtem volna a nyomásnak, és túlgondolom az egészet, akkor az nem biztos, hogy túl sok jót jelentett volna.

Egy illusztrációt rajzol Goku-ról. Látszólag nincs meghatározva milyen sorrendben halad, ezúttal a körvonallal kezdett. Valóban megindító volt nézni, ahogy Goku arca fokozatosan formálódik. Ezt az illusztrációt hozzá méltóan bekereteztük és már a szerkesztőség részét képezi.

Újraolvastad valaha a saját műveidet?

Nem. Azonban, a Dragon Ball iránti tiszteletből, 10 évvel ezelőtt újra kellett rajzolnom a borítókat a kanzenban gyűjtemény köteteihez, és most először újra elolvastam.

Mi gondoltál, miután rendesen el tudtad olvasni?

Azt gondoltam, hogy igazán tele van energiával. Valamiféle hatalmat éreztem benne. Ezt, és hogy tényleg sikerült olyan grandiózussá tenni, mint gondoltam (nevet). Tényleg sikerült összehozni, ha még én is ezt mondom.

Nincs túl jó tapasztalatom a véleményekkel, mikor úgy rajzolok, ahogy szeretnék.

Szeretnélek a legújabb munkádról a Jaco, a Galaktikus Járőrről kérdezni. Volt egy megjegyzésed miszerint „Talán ez lesz az utolsó manga, amit én magam készítek”; ez mit akar jelenteni?

Esetemben minden munkát én csinálok az elejétől a végéig, ami elég sok időt vesz igénybe. Annak ellenére, hogy elég idős voltam ahhoz, hogy ennél okosabb legyek, megpróbáltam fél évig egyhuzamban úgy rajzolni, hogy éjszaka kb. két órát aludtam, és végül az egészségem sínylette meg. Tehát az állóképességem miatt, ez a 11 fejezetes sorozat lesz valószínűleg az utolsó, amit egyedül illusztrálok. Mivel ezen gondolkodtam, ezért úgy rajzoltam, ahogy szerettem volna. Azonban nincs túl jó tapasztalatom a véleményekkel, amikor úgy rajzolok, ahogy szeretnék, ezért a végére hozzáadtam egy bónusz fejezetet.

A Jaco, a Galaktikus Járőr mangát megtaláljátok magyar nyelven a weboldalunkon
[LINK]

Tehát a 11 fejezet igazából 10 +1 és az utolsó egy bónusz? Ami azt jelenti, hogy az elején nem gondoltál az utolsó fejezet csattanójára?

Nem igazán gondoltam rá. Úgy gondolom, hogy a 10 fejezettel, egy tökéletesen élvezethető remekművet rajzolhattam le, de hogy a többség is így gondolja-e, az már teljesen más történet. Úgyhogy a cél szempontjából arra gondoltam, mivel egy kissé visszafogott és nincsenek benne látványos csaták és a művészeti stílus is idejét múlt, hogy hozzáadok egy bónusz fejezetet. Ez csak egy extra volt, de mégis mindenki azt mondja, hogy az utolsó fejezet érdekes volt (nevet).

Ezt a befejezést valóban látni kellett! Úgy tűnt, hogy minden, beleértve a régies művészeti stílust is, ehhez kapcsolódik.

Ez igaz volt a Dragon Ball idejében is, de teljesen véletlenül jó vagyok abban, hogy a végén minden összeálljon. (nevet)

Animét készíteni nagyon szórakoztató lenne.

Mihez fogsz kezdeni a Jaco manga után?

A feleségem tudja, mennyire szeretem magam túlhajszolni, ezért olyanokat mond, hogy „siess már és vonulj vissza”. Bár a rajzolás már nehezemre esik, de szeretnék még egy manga történetet írni. Ez esetben azt szeretném, ha Masakazu Katsura-kun rajzolná az illusztrációt. Katsura-kunnal már régóta barátok vagyunk, ő volt az egyetlen ember, aki valaha is panaszkodott rám.

Ezt mindenképp szeretném látni!!

Szerintem is érdekes lenne, de Katsura-kun nagyon lassan halad a munkáival. Még akkor is, ha egyszer sor kerül rá, sok nehézségen kell átesnünk (nevet).

Most akkor az utolsó kérdés. Őszintén, mit jelent számodra a manga, Sensei?

Lássuk csak. Eleinte azt gondoltam, hogy az illusztráció és a tervezés sokkal jobb, de mire a Dragon Ball véget ért rájöttem, hogy azok az animék, melyeket magad is megcsinálhatsz, nagyon szórakoztatóak lehetnek. Nagyon későn jöttem rá (nevet), de most azt gondolom, hogy jó munkát végeztem.

forrás: kazenshuu.com