Dragon Ball Z: Kakarot – rengeteg új infó

Rengeteg új információ derült ki a jövőre érkező Dragon Ball Z: Kakarot videojátékról!

Az E3 2019 során bemutatták a korábban „Dragon Ball Game Project Z” munkacímen futó játékot, amelyet ezúttal már Dragon Ball Z: Kakarotként aposztrofáltak. A játék a végleges cím mellé kapott egy történet trailert, valamint egy játékmenet bemutatót, az E3-on azonban több nagy lap újságírói is kipróbálhatták a demót zárt ajtók mögött és kérdezhettek a fejlesztésért felelős CyberConnect2 csapat tagjaitól, valamint magától Hara Ryosuke rendezőtől. Ezekből az összefoglalókból összegyűjtöttük a lényeget:

A Kakarot a DBZ eseményeit dolgozza fel, a főszereplő pedig (értelemszerűen) Son Goku, ám a játék nem csak a nagy harcokat és azok körülményeit fogja bemutatni. A producer szerint mind a manga, mind az anime a főbb eseményekre fókuszál – ami érthető -, azonban a játék Goku napról-napra történő cselekvéseit is szeretné reflektorfénybe állítani. Emellett szeretnék szemléltetni Goku fejlődését is, ahogy egyre jobban növeli, sajátítja el saját erejét. Mivel a DBZ kezdetén egy erős, ám messze nem mindenki felett álló harcművész, tökéletesen beleillik egy egyjátékos játékélményt preferáló akció-RPG főszerepébe. Ez természetesen azt jelenti, hogy újabb és újabb képességekkel leszünk gazdagabbak a kaland során.

A újságírók szerint a játék nem teljesen nyitott világú mechanikát használ, de ez nem zavaró, ugyanis a bejárható területek igen robosztusak, a köztük történő váltás pedig nagyon gördülékeny. Ezt a megoldást azért alkalmazták, mert egy-egy adott terület egyedi lehetőségekkel van kidolgozva, több lehetőséget is rejt és játékmechanikai szempontból könnyebb így dolgozni velük. A területeken használhatjuk Goku varázsfelhőjét (Nimbus/Kintoun), vagy mehetünk gyalog, esetleg repülhetünk.

Az említett területeken különböző tevékenységekbe bonyolódhatunk, ezek szolgálnak az említett áthidalásként a történetben, mondhatni Goku mindennapjait láthatjuk ilyenkor. Ilyenkor halászhatunk, ételt és alapanyagokat gyűjthetünk, megkereshetjük a pályán lévő bónuszokat és a mellékküldetéseket is itt tudjuk felvenni.

Apropó mellékküldetések: ezek jelentős részét ismerős karakterektől kapjuk, aki emlékszik még a klasszikus Dragon Ballra és Goku gyermekkori kalandjaira, biztosan megmosolyogta Android 8 feltűnését, az újságírók pedig Namról is beszálmoltak, aki vízet gyűjtött otthona számára (ez egy az egyben egy referencia a mangában és animében feltűnő eredeti sztorijára). Ugyan ezek a kis küldetések és áthidalások nem képezik feltétlen a kánon részét, mégis jelentős fanszervízként funkcionálnak, az újságírók elmondása szerint pedig nem lesz olyan Dragon Ball fan, aki ezt ne imádná. Különösen nagy figyelmet fordítottak az olyan mozzanatokra, amelyek az animében esetleg nem voltak kiemelve, de játék formájában remekül bemutathatóak.

A nem játszható karakterek közt társaink is lesznek, mint például a demóban Piccolo. A társak a bóklászás során kialakuló összecsapásokban is segédkeznek, így nagyobb eséllyel vesszük fel a harcot az ellenlábasokkal. Újabb fanszervíz: a játszott szegmens során a Vörös Szalag Csoport (Red Ribbon) katonái is felbukkantak ellenfélként. A készítők szerint rengeteg további karakterrel találkozhatunk a Dragon Ball világából, ezzel téve az élményt még mélyebbé. Az eddig látottakon kívül Zseniális Teknős (Roshi), Yajirobe és Launch biztosan feltűnnek.

A mozdulatosorokat, a környezetet és a hangulatot mind a forrásanyaghoz hűre szeretné megformálni a fejlesztőcsapat, ennek érdekében pedig minden lehetséges eszközt bevetnek. Mindennek az irányításban is nagy szerepe lesz, szeretnék, ha bizonyos „ismerős mozzanatok” mindössze gombnyomásnyi távra lennének, így biztosítva, hogy a játékos minél inkább otthon érezze magát a játékban,

Természetesen a Dragon Ball mit sem érne azért a harcok nélkül, amelyekből számos megmutatkozik majd a Kakarotban. A kipróbálható demo nagyjából 20-30 percet mutatott be, addig a pontig, amíg Goku és Piccolo megtalálják Raditzot – ezt az összecsapást már nem próbálhatták ki az újságírók. A producer szerint azonban a főellenfél összecsapások merőben eltérőek lesznek a megszokottól, a „hagyományos” verekedős játékokban általában egyenlő felekként kezelik a játékos és az ellenfél karakterét, ám a Kakarotban nagy hangsúly lesz azon, hogy tényleg szemléltessék a különbséget Goku és a nála sokszor erősebb ellenfelek között. Raditz esetében például két fázisban küzdhetünk: első körben Piccolóval karöltve szállunk szembe vele, ezt követően pedig egyedül kell helytállnunk. Minél inkább csökken az élete, annál változatosabb és veszélyesebb támadásokat vet be, amelyeket ki kell kerülnünk, néhol pedig a kamera is perspektívát vált, hogy ezt érzékeltesse A fejlesztők elmondása szerint lesz egyfajta egyedi mechanikája ezeknek az harcoknak, hogy valódi sikerélményt éljenek át a játékosok a győzelemnél.

A harc az irányítás egyik legfontosabb pontja: egyszerűnek hat és tűnik, ám a különböző összefűzött támadások ráhatással lehetnek a következő mozdulatunkra, így bővítve a lehetőségeket. Az olyan különleges támadásokra, mint pl. a Kamehameha külön figyelmet fektettek, ezek némileg ki lesznek emelve a játékban. A „Tension” és „Ki” mérőknek fontos szerepe lesz, amelyek maximalizálása a „Surge” nevű különleges állapothoz vezet – ekkor Goku képességei és statjai felerősödnek.

A fejlesztők nagy figyelmet fordítottak arra, hogy visszaadják harc közben is a párbeszédeket és drámai pillanatokat, úgy, hogy ezek nem feltétlen hátráltassák a játék menetét. Ezek kibalanszolása és megfelelő tempóban történő prezentálása a harcok egyik kulcspontja.

A játék jelenleg is javában készül, pontos megjelenési dátumot pedig a korai 2020-as időintervallumon kívül nem tudni, ám a rendező biztosította a fanokat arról, hogyha a Dragon Ball történet kedvelői, akkor ez a játék ki fogja elégíteni az igényeiket.

Facebook
Twitter
Reddit
Tumblr

Hasonló bejegyzések