Hova tűntek a letöltési linkek?

Sziasztok!

Egy célzott és tudatos támadásnak köszönhetően az erre a hónapra már kifizetett Mega.nz tárhelyünket a felhőszolgáltató azonnali hatállyal megszüntette tömeges copyright report miatt. Nem ez volt az első, előző héten már pótolnom kellett egy csomó linket.

A copyright reportokról kapott email értesítésekből egyértelműen kiderül, hogy ezért a közösség egyik tagja a felelős, aki valami oknál fogva meg akarja nehezíteni a dolgunkat. Legalábbis ő azt hiszi a mi dolgunkat nehezíti meg, de pont ellenkezőleg, ezzel csak nektek rajongóknak okoz kárt, ti fogtok nehezebben hozzájutni a tartalmakhoz, plusz az így keletkezett többlet munka abból az időből megy el, amit új tartalmak készítésére fordíthatnánk.

Honnan tudjuk, hogy valaki a közösségből felelős ezért? 3-4 éve is kaptunk copyright takedown-t egyes linkekre, és az azokról kapott értesítőben egy valóban olyan email cím szerepelt, ami egy ezzel foglalkozó céghez köthető, hiszen a jogtulajdonosok nem maguk járják az internetet és jelentgetik a kalóz linkeket, hanem megbíznak egy ezzel foglalkozó külsős céget, akik automatizáltan szűrik a Google-ben és a többi keresőben indexelt weboldalakat és az ott található linkeket. A jelenlegi reportok esetében, az értesítő emailekben a Toei Animation egyik nyilvános, az egyik weboldalukon általános kapcsolatfelvételre megjelölt email címük szerepelt. A Mega.nz esetében elég egy űrlapot kitölteni a copyright reporthoz, semmilyen módon nem kell igazolnod, hogy valóban te vagy a jogtulajdonos, bármiféle következmény vagy visszaellenőrzés nélkül reportolhatsz linkeket: https://mega.nz/copyrightnotice

Hogyan tovább? A mai napon elkezdjük pótolni a saját tartalmainkat, amiket vagy mi fordítottunk vagy együttműködés keretén belül született.

Mi a helyzet a Dragon Ball sorozatokkal és filmekkel? Természetesen ezek a tartalmak is pótolva lesznek, hiszen rengetegen látogatják ezeket a linkeket, viszont közbe kell iktatunk egy extra lépést, ami majd hozzáférést biztosít a letöltéshez. Erről részletesebben, ha már a célegyenesben leszünk.

A MangaDex, YouTube és Indavideo linkek továbbra is elérhetők a saját vagy együttműködés keretén belül született tartalmainkál. A Dragon Ball, Dragon Ball Z, GT és Super sorozatokat valamint filmeket pedig kérjétek kölcsön egy ismerőstől, amíg dolgozunk az új rendszeren 🙂

Nem sikerült megtörni minket SŐT!!! Rákapcsolunk egy kicsit a tempóra 🙂

Facebook
Twitter
Reddit
Tumblr

Hasonló bejegyzések