A japán J-Wave rádióadó KosoKoso nevű műsorában adott interjút a Dragon Ball három legendás szerkesztője, akik szorosan együtt dolgoztak Toriyama-senseijel.

Kazuhiko Torishima (az első szerkesztő), Yu Kondo (a második szerkesztő) és Fuyuto Takeda (a harmadik szerkesztő) különböző időszakokban voltak Akira Toriyama és a Dragon Ball manga szerkesztői. De mit is csinál egy manga szerkesztő?

A manga szerkesztője kulcsszerepet játszik a történet fejlődésében, hiszen ő segíti a mangakát (ez esetben Akira Toriyama-t) abban, hogy a manga megfeleljen a kiadó elvárásainak. A szerkesztő felügyeli a teljes alkotási folyamatot, visszajelzéseivel segíti az alkotót, de nem irányíthatja a történet menetét, csak ötleteket és inspirációkat adhat. Természetesen lehetnek kivételek, főleg ha egy népszerű és sikeres mangáról van szó, mint a Dragon Ball. Emellett a határidők betartásáról és a manga népszerűsítéséről is gondoskodik, sőt, gyakran közreműködik az anime adaptációk fejlesztésében is.

Fontos megjegyezni, hogy Torishima-san, Kondo-san és Takeda-san a főszerkesztők voltak, akik egy szerkesztői csapat élén álltak, illetve ők voltak közvetlen kapcsolatban Toriyama-senseijel.

Na de most követezzen a három legendás szerkesztővel készült rádióinterjú nem éppen rövid össszefoglalója, de semmiképp sem teljes fordítása. Mondanom sem kell, hogy tele van tucatnyi érdekességgel a Dragon Ball-lal és Toriyama-senseijel kapcsolatban.

Az angol nyelvű összefoglalóért hálás köszönet Enomis-nak.

A Cell-saga végső szakaszában Toriyama-sensei többször is jelezte azon szándékát, hogy a Dragon Ball történetét ezzel a saga-val lezárja. Kezdetben azok, akik ezt hallották, nem értették meg teljes mértékben a döntését, és úgy gondolták, hogy még ha a Cell-saga véget is ér, a sorozat valamilyen formában folytatódhat. Azonban a szerkesztői csapat erős nyomást gyakorolt a történet folytatását illetően, ami végül arra késztette Toriyama-sensei-t, hogy tovább dolgozzon rajta.

Ennek ellenére Takeda-san mindig az alkotó oldalán állt, és igyekezett olyan megoldásokat találni, amelyek csökkentették a Toriyama-sensei-re nehezedő nyomást, hogy a sorozat folytatása kevésbé legyen megterhelő. Végül mind Toriyama-sensei, mind Takeda-san ragaszkodott ahhoz, hogy a történet végleg lezáruljon a Majin Buu-sagaval, tiszteletben tartva ezzel Toriyama-sensei döntését és azon vágyát, hogy méltó módon lezárja a sorozatot.

megjegyzés: erről nagyon régóta terjengett egy pletyka és sokan kész tényként kezelték, viszont az a helyzet, hogy most lett először megerősítve ez az infó.

A Dragon Ball célegyeneséhez érve megkérdezték Toriyama-sensei-t, hogy valóban élvezi-e az új karakterek megtervezését. Erre azt válaszolta, hogy igazából jobban kedveli a kerekebb, aranyosabb figurák megalkotását, melyeknek van egy kis humoros vonása is. Ez a felismerés vezetett oda, hogy egy ilyen tulajdonságokkal rendelkező főgonoszt hozzon létre: Majin Buu-t.

Ahogy a Buu-saga formát öltött, Torishima-san továbbra is azon a véleményen volt, hogy a sorozatnak korábban kellett volna véget érnie. Ennek ellenére Toriyama-sensei láthatóan élvezte a munkát ezen a történetszálon. Ez különösen érezhető volt azoknál az abszurd poénoknál, amelyek a korai Toriyama-sensei érát idézték. Például ilyen volt Gotenks Super Ghost Kamikaze támadása, amely egyszerre döbbentette meg és ejtette zavarba a szerkesztőt. Az azonban egyértelmű volt, hogy a mester élvezte az utolsó saga-t – részben azért is, mert tudta, hogy ezzel a történet a végéhez ér.

A Cell-saga végéhez közeledve Toriyama-sensei valószínűleg úgy tervezte, hogy néhány héten belül, talán három-négy hét alatt lezárja a Dragon Ball-t. Végül azonban a sorozat még további két és fél évig folytatódott. Lehetséges, hogy azt hitte, hat hónapon belül le tudja zárni az egészet, de a történet sokkal hosszabbra nyúlt, mint eredetileg tervezte.

A szerkesztők nem azzal próbálták meggyőzni, hogy mindenáron folytassa a történetet, hanem inkább arra törekedtek, hogy élvezetesebbé tegyék számára a munkát. Inkább egy olyan hozzáállást követtek, hogy: „Próbáljunk meg valami szórakoztatót hozzáadni ehhez az saga-hoz, hogy egy kicsit jobban élvezze.” Ennek egyik kulcsfontosságú eleme Mr. Satan volt: az ötlet, hogy központi szerepet kapjon és a butaságát eltúlzott módon ábrázolják, kifejezetten azért született, hogy humoros elemet vigyenek a történetbe, ezzel könnyedebbé téve a hangulatot. És ironikus módon, végül ő lett az, aki megmentette a világot.

Korábban, Kondo-san irányítása alatt, a sorozat szerkezete egyértelmű volt: egy új, rendkívül erős ellenfél jelent meg, amely végül egy epikus összecsapáshoz vezetett Goku-val. Miután azonban ezt a mintát Frieza-val és Cell-lel is megismételte, Toriyama-sensei láthatóan belefáradt az ilyesfajta történetmesélésbe. Úgy érezte, hogy már elég volt a nagyszabású epikus csatákból és könyörtelen ellenfelekből, ezért a Majin Buu-saga egy sokkal humorosabb hangvételt kapott, amely stílusában Dr. Slump-ot idézte.

Ez a hangulatváltás bizonyos értelemben elkerülhetetlen volt. A Cell-saga az időutazásokkal és az időparadoxonokkal egyre összetettebbé vált, ami rendkívül nehezen kezelhető narratív szerkezetet eredményezett. Ha a kronológiába hiba csúszott be, azt szinte lehetetlen volt kijavítani anélkül, hogy ne keletkezzen még több ellentmondás. Ahogy haladt előre a történet, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a cselekmény egyre kuszább lesz.

Ennek eredményeként a Majin Buu-saga egyfajta reakció lett erre a túlzott összetettségre. Toriyama-sensei és a szerkesztők úgy döntöttek, hogy megszabadulnak a komplikált narratívától: „Nincs több paradoxon, nincs több bonyolult logika.” Ehelyett egy egyszerűbb, könnyedebb szerkezetet választottak, amely tele volt humoros elemekkel. Utólag visszatekintve ez valószínűleg a legjobb döntés volt arra, hogy a sorozat szabadabb és élvezetesebb módon érjen véget.

Egy beszélgetés során Toriyama-sensei-t arról kérdezték, hogy valóban élvezte-e bizonyos karakterek megrajzolását. Azt válaszolta, hogy Kondo-san mindig azt mondta neki, hogy ha egy karakter nem menő, akkor nem elég jó. Ezen a ponton a beszélgetés Frieza-ra terelődött, és kiderült, hogy valójában egy kényszerből született karakter volt – Toriyama-sensei nem igazán akarta megalkotni, hanem rákényszerítették. Azonban amikor egy történet hirtelen irányváltásokon megy keresztül – például amikor maga Toriyama-sensei kérte, hogy lépjenek tovább egy új ellenfélre, mert nem akarta tovább rajzolni Frieza-t – az könnyen megnehezítheti a cselekmény szerkezetét, és kaotikus helyzetekhez vezethet.

Végül azonban Toriyama-sensei elméje mindig megtalálta a módját, hogy miként haladjon tovább a történet. Gyakran, amikor a narratívát átalakítják, úgy tűnhet, hogy bizonyos ötletek nem tőle, hanem valaki mástól származnak, de valójában ez csupán a történet egyszerűsítésének és finomhangolásának az eredménye – pontosan úgy, ahogyan Kondo-san is javasolta. Éppen ezért fontos figyelni arra, hogyan értelmezzük a történet bizonyos változásait.

Gyakran mondják, hogy Kondo-san teljesen elzárkózott a Cell-koncepció ötletétől, kijelentve, hogy az egész értéktelen. Azonban a dolgok valójában nem egészen így történtek. Nem egy teljes elutasításról volt szó, hanem inkább a karakterdizájn kritikájáról. Cell eredetileg egy hatalmas, kabócaszerű rovarra emlékeztetett, amivel kapcsolatban Kondo-sannak kétségei volt: nem tűnt különösebben menő ellenfélnek. Azonban amikor a karakter egy humanoidabb formát öltött, a véleménye megváltozott – ez a dizájn sokkal megfelelőbbnek, karizmatikusabbnak tűnt, és jobban illeszkedett egy izgalmas összecsapáshoz.

Az elképzelés az volt, hogy egy túlságosan szörnyeteg-szerű ellenfelet a közönség kevésbé fogadna el, mint egy humanoidabb megjelenésű karaktert.

Ez a megfigyelés közvetlen tapasztalatokon alapult a Dragon Ball-lal kapcsolatban. Például az Oozaru átalakulás esetében kezdetben azt hitték, hogy egy óriási majommal vívott csata izgalomba hozza majd az olvasókat. A valóságban azonban a népszerűségi mutatók meredeken zuhantak mikor először felbukkant. A következtetés, amelyet Kondo-san hangsúlyozott, egyértelmű volt: a közönség sokkal izgalmasabbnak találta azokat a harcokat, amelyek humanoid ellenfelek ellen zajlottak, és ahol a küzdő felek mérete hasonló volt, mivel ezek nagyobb feszültséget és hevesebb rakciókat váltottak ki.

Frieza, mint a galaktikus főgonosz ötlete, egy eszmecsere során merült fel, de kezdetben nem volt egy jól körvonalazott karakter. Az intergalaktikus gonosz koncepciója azonban erős és átfogó volt, mert azonnal meghatározta a szerepét: egy könyörtelen ellenfél. A Dragon Ball-ban az egyértelmű szerepek működnek a legjobban – a jók jók, a rosszak rosszak. Toriyama-sensei sosem volt hajlamos arra, hogy bonyolult cselekményeket hozzon létre árulásokkal és összetett fordulatokkal. Ehelyett csak elejtett utalásokat anélkül, hogy részletes háttértörténeteket dolgozott volna ki.

Az ő történetmesélési stílusa egyszerű és közvetlen volt, a fiatal közönségnek szólt, felesleges visszaemlékezések és hosszú távú rejtélyek nélkül. Ha egy történetnek fordulatra volt szüksége, gyakran hirtelen vezetett be új ötleteket. Például Goku származásának felfedése – hogy ő egy Saiya-jin – nem egy előre kidolgozott terv eredménye volt, hanem egy narratív szükségszerűség. Amikor a történet zsákutcába jutott, Toriyama-sensei gyorsan megtalálta a megoldást.

Ez a módszer váratlan meglepetésekhez vezetett, például a Namek bolygó elpusztításához.

Ezen a ponton azonban felmerült egy probléma: ha a bolygó megsemmisült, akkor a Sárkánygömbök is. A megoldás azonban azonnal megszületett egy új Nameki karakter bemutatásával, aki képes volt újraalkotni őket.

Ez a spontaneitás határozta meg az egész alkotói folyamatot. Nem volt hosszú távú tervezés. Toriyama és a szerkesztők meghatározták a történet általános irányát, majd hétről hétre alakították tovább. Még az az ötlet is hirtelen merült fel, hogy a történet egy része az űrben játszódjon: ha Goku egy földönkívüli, akkor logikusnak tűnt új bolygókat is felfedezni. Olyan ikonikus elemek, mint Goku farka, eredetileg nem a Saiya-jin örökségének részeként születtet meg, hanem csak később lesz hozzákapcsolva, amikor a történet megkívánta.

Ez a megközelítés a Harcművészeti Nagytornák szerkezetére is hatással volt.

Egy tipikus felállásban a legerősebb harcosok a döntőben csapnának össze, de a Dragon Ball-ban akár már az első fordulóban is sor kerülhetett a sorsdöntő párharcra. Ez gyakran zavart okozott a szerkesztők körében: „És mi lesz utána?” – kérdezték. De Toriyama-sensei, hű maradva a saját filozófiájához, egyszerűen így felelt: „Ha a legnagyobb csatát előre hozom, akkor majd kitalálok valami mást.” Számára az volt a legfontosabb, hogy meglepje az olvasót, váratlan fordulatokat hozzon létre, és ne aggódjon túlságosan a hosszú távú következmények miatt.

Ez a képessége, hogy folyamatosan felborítsa az elvárásokat és improvizált megoldásokat találjon, tette a történetmesélését frissé és kiszámíthatatlanná. Nem az volt a célja, hogy egy tökéletesen felépített cselekményt alkosson, hanem hogy folyamatosan meglepje és szórakoztassa az olvasókat, mindig izgalomban tartva őket, hogy vajon mi következik a következő fejezetben.

A Buu-saga során volt egy pillanat, amikor Toriyama úgy döntött, hogy kipróbál egy új ötletet: az „iskolai fejezetet”, amely Gohan középiskolai életét és a Great Saiyaman karakterét mutatta be. Az elképzelés egy könnyedebb történetszál volt, ahol Gohan megpróbálja titokban tartani kilétét, miközben kisebb, hétköznapi kalandokat él át. Azonban néhány hét után Toriyama ráunt, és hirtelen félbehagyta az egészet. Ez gyakran előfordult, ha egy történetszál túl bonyolulttá vagy kevésbé érdekessé vált számára, különösebb habozás nélkül elvetette. Az iskolai környezet számos háttérszereplőt és zsúfolt jelenetet igényelt, ami számára unalmas és időigényes volt a rajzolás szempontjából.

Ezért, hogy a munkáját egyszerűbbé és élvezetesebbé tegye, gyorsan megszakította ezt a történetszálat, és áttért valami dinamikusabb és képtelen irányba.

Ez az improvizált történetmesélési hajlam Trunks bemutatásánál is jól megfigyelhető.

Amikor Trunks először megjelent és különösebb erőfeszítés nélkül megölte Frieza-t, még senki – még Toriyama-sensei sem – döntötte el pontosan, hogy ki is ő valójában. Nem volt hosszú távú terv arra, hogy Vegeta és Bulma fia legyen. Csak később kapcsolta össze a szálakat, és végül így döntött: „Rendben, Bulma összeházasodik Vegeta-val.”

A szerkesztőket ez teljesen sokkolta. Addig a pontig Bulma semmilyen különösebb érdeklődést nem mutatott Vegeta iránt, így amikor kiderült, hogy közös gyermekük lesz, mindenkit megdöbbentett. Néhányan úgy vélték, hogy a kapcsolatukat részletesebben meg kellene magyarázni, de Toriyama-sensei a maga spontán stílusában egyszerűen elintézte egy „Hát… nagyjából így történt” megjegyzéssel.

Ez volt az ő filozófiája: ne tervezzen túl sokat előre, új ötleteket vezessen be hirtelen, és ha valami kényelmetlenné vagy unalmassá válik, változtassa meg azonnal. Mindig arra törekedett, hogy meglepje az olvasókat, miközben a saját munkáját is a lehető legegyszerűbbé tette.

A Toriyam-senseijel való munkafolyamat egészen egyedi volt más mangakákhoz képest. A kéziratokat faxon küldte el, de nem egyszerű vázlatokként, amelyeket javítani kellett volna – azok már szinte végleges formában érkeztek. A szerkesztők megkapták, átnézték, és általában különösebb változtatások nélkül jóváhagyták. Ha megkérdezték, mi fog történni a következő fejezetben, a válasz mindig ugyanaz volt: „Ki tudja, meglátjuk a jövő héten.”

Toriyama-sensei nem tartozott azok közé, akik több vázlatot készítettek vagy hosszas megbeszéléseket folytattak a módosításokról. Más szerzőkkel ellentétben, akik szorosan együttműködtek a szerkesztőkkel a történet finomítása és kiigazítása érdekében, ő bízott a saját alkotói folyamatában, önállóan dolgozott, és a végleges változatot adta le anélkül, hogy át akarta volna dolgozni. Azonban olyan szerkesztők, mint Torishima-san és Kondo-san, sokkal szigorúbbak voltak: ha valami nem működött, gondolkodás nélkül visszaküldték újraírásra egy határozott „Zenzen dame!” („Egyáltalán nem jó!”) kíséretében. Takeda-san viszont teljesen más megközelítést alkalmazott.

Mivel tudta, hogy Toriyama-sensei be akarja fejezni a sorozatot, Takeda-san célja az volt, hogy a lehető legkönnyebbé tegye számára a munkát, elkerülve a túlzott nyomást. Azonban a visszatérő kihívás mindig ugyanaz maradt: „Rendben, ez a fejezet elkészült, de mi lesz legközelebb? Mi fog történni?”

Ez a folyamatos bizonytalanság jelentette az igazi küzdelmet a Dragon Ball szerkesztői számára, mivel Toriyama-sensei alkotói folyamata teljes mértékben ösztönös és kiszámíthatatlan volt.

A Dragon Ball fokozatosan alakult át tipikus harcos shonen mangává, de nem teljesen véletlenül. A sorozat kezdeti szakaszában még egyensúlyban volt a kaland, a humor és a harc, ám a Saiyan-jin-saga megjelenésével a hangsúly egyre inkább az harcokra helyeződött, a történetet pedig a hosszabb, intenzív akciók felé terelte. Ezt a változást az olvasók reakciói ösztönözték – a közönséget lenyűgözték a harcok, és még többet akartak látni belőlük.

Toriyama-sensei, aki kezdetben inkább a kaland-komédia műfajában volt érdekelt, eredetileg nem tervezte ezt az irányváltást. Azonban miután kipróbálta, élvezetesnek találta az egyre látványosabb és gondosan kidolgozott harcokat. Nem csupán arról volt szó, hogy „mutassunk be egy új ellenséget, és hagyjuk, hogy megküzdjön Gokuval” – a karakterdinamikák is fejlődtek, amire Vegeta történetszála is kiváló példa.

Kezdetben a Saiya-jin-saga főellenségeként jelent meg, de Vegeta végül a hősök oldalára állt, amikor Frieza fenyegetése egy nyilvánvalóbbá vált. Ez a fajta fejlődés gazdagította a narratívát, túllépve az egyszerű „ellenfél az aktuális történetszálhoz” sémán, és összetettebb karakterdinamikát hozott létre.

A szerkesztőségben vita folyt arról, hogy működhet-e az a formula miszerint ellenségből szövetséges lesz, de végül rájöttek, hogy ez mélységet ad a történetnek. Maga Toriyama-sensei, bár nem tervezett mindent hosszú távra, hagyta, hogy az olvasók reakciói irányítsák. Nem volt az a típus, aki megszállottan figyelte a népszerűségi felméréseket, de amikor megosztották vele az eredményeket, versenyszelleme arra ösztönözte, hogy folyamatosan fejlődjön. Bár laza, könnyed személyiségként ismerték, valójában rendkívül versengő természetű volt (makeru-girai, „Utál veszíteni”). Ez a tulajdonsága arra sarkallta, hogy egyre látványosabb harci jeleneteket alkosson, soha nem elégedve meg kevesebbel.

Tehát, bár a Dragon Ball nem pontosan az a manga volt, amelyet eredetileg megálmodott, miután elfogadta ezt az irányt, mindent beleadott, hogy a lehető legjobbá tegye.

Körülbelül tíz évvel ezelőtt, amikor felmerült az ötlet, hogy valami új dolgot kellene alkotni a Dragon Ball-hoz, Toriyama-sensei kevés lelkesedéssel reagált, mondván, hogy már nem találja szórakoztatónak. Nem érezte kötelességének a folytatást, illetve az a motiváció, amely korábban hajtotta, már nem volt meg benne. Egy rádióinterjúban is bevallotta, hogy nem érzi ugyanazt az izgatottságot, mint régen. Persze, bizonyos karaktereken még mindig szívesen dolgozott, de az elkötelezettsége már nem volt a régi.

A Buu-saga során, vagy akár még a Frieza-saga végén is egyértelműen jelen volt az alkotói szenvedélye – tele volt ötletekkel és energiával. Idővel azonban észrevehetővé váltak a történetmesélésben bekövetkezett finom változások, amelyek jelezték, hogy a hozzáállása kezd átalakulni, és az ihlete már nem volt olyan erős, mint korábban.

Toriyama-sensei, Katsura-sensei és szerkesztőjük, Torishima-san kapcsolata az évek során alakult ki, és bár olykor feszültséggel volt tele, kölcsönös és mély tisztelet jellemezte. Amikor Katsura-sensei felidézte a múltbeli történéseket, ahol úgy tűnt, hogy Toriyama-sensei elszenvedett némi szerkesztői szigort, maga Toriyama-sensei is meglepődve reagált: „Ó, tényleg? Ez megtörtént?” – csak később döbbent rá, hogy azok a pillanatok valójában mennyire nehezek lehettek.

Idővel Toriyama-sensei és Katsura-sensei mélyen megértették egymást. Mivel mindketten Torishima-san alatt dolgoztak, hasonló tapasztalatokat osztottak meg, és bár olykor panaszkodtak a döntéseire, ez inkább anekdotázás volt, mint valódi neheztelés. Valójában az, hogy időnként negatívan beszéltek róla, nem keserűségből fakadt – épp ellenkezőleg, annak bizonyítéka volt, hogy mekkora hatással volt a karrierjükre.

megjegyzés: Akira Toriyama és Masakazu Katsura ugyannak a kiadónak dolgoztak és volt is egy közös projetjük Sachie-chan Guu!! címmel, mely egy one-shot manga volt.

Ez a dinamika egyértelmű volt: minél többet beszéltek Torishima-san abszurd utasításairól, annál nyilvánvalóbbá vált, hogy maradandó nyomot hagyott művészi pályájukon. Ez egyfajta szeretet volt, amely kritikába burkolózott – egy módja annak, hogy elismerjék a jelentőségét anélkül, hogy nyíltan kimondanák.

Végső soron ezek nem stresszből fakadó kitörések vagy valódi panaszok voltak, hanem a hosszú évek alatt kialakult bizalom megnyilvánulásai. Katsura-sensei és Toriyama-sensei, bár olykor frusztrációt éltek át, soha nem tagadták volna Torishima-san kulcsszerepét a karrierjükben. Éppen ellenkezőleg, az a tény, hogy ennyit beszéltek róla, pont annak a bizonyítéka volt, hogy mennyire tisztelték és nagyra értékelték őt.

A Jump szerkesztőségében igyekeztünk összehangolni a manga heti megjelenését a gyűjteményes kötetek (tankōbon), az anime, a merchandise és a videojátékok megjelenésével. Minden héten megbeszéléseket tartottunk olyan cégekkel, mint a Bandai és különböző játékfejlesztők, akik azt kérték tőlünk, hogy a történet kulcsfontosságú pillanataihoz igazítsuk a termékbevezetéseket.

Toriyama-sensei azonban nem dolgozott fix ütemterv szerint, és gyakran egy bizonytalan „Hmm, még nem igazán döntöttem el minden részletet…” válasszal reagált. Ez megnehezítette az összehangolást, mert ha hirtelen úgy döntött, hogy megváltoztatja a történet irányát, akkor az anime, a merchandise és a videojátékok terveit is sietve kellett módosítani. Néha kétségbeesett telefonhívásokat kaptunk: „Hé, most mit csináljunk?!”

Még a gyűjteményes kötetek (tankōbon) borítói és tartalma is befolyásolta a merchandising stratégiát.

Például, ha egy adott karaktert választottak a borítóra, a Bandai ennek alapján tervezhetett egy figurát. De ha Toriyama-sensei hirtelen meggondolta magát az adott karakterrel kapcsolatban, az egész kiadási ütemtervet át kellett alakítani.

A heti manga-megjelenés, az anime, a tankōbon kötetek és a merchandising összehangolása szinte lehetetlen feladat volt. A Dragon Ball annyira népszerű volt, hogy az együttműködési megkeresések és az új termékötletek folyamatosan halmozódtak. Néha a szerkesztők már azon tűnődtek, hogy még mindig szerkesztőként dolgoznak e, vagy inkább videojáték-tervezőkké váltak.

A kihívások ellenére izgalmas időszak volt – hihetetlen volt látni, hogy a Dragon Ball ilyen sok irányba terjeszkedik.

Időnként, a Bandai igényeihez igazodva, felmerült a kérdés, hogy egy adott karakter több képernyőidőt kapjon-e egy adott pillanatban, vagy éppen ellenkezőleg, késleltessék a megjelenését, hogy elkerüljék a spoilereket. Mivel azonban minden párhuzamosan fejlődött a manga heti megjelenésével, szinte lehetetlen volt pontosan megjósolni az időzítést.

Egy Jump évfordulóra a szerkesztőség egy őrült ötlettel állt elő: az összes magazinszámot egymásra rakva 25 méteres magasságig tornyozták azokat egy tűzoltólétra segítségével. A szél azonban azzal fenyegetett, hogy szétfújja a köteteket, ezért ragasztószalaggal kellett őket összefogni, hogy a torony egyben maradjon. Ez egy teljesen abszurd mutatvány volt, de tökéletesen megtestesítette a Jump szellemiségét – nagyra törni, lelkesedéssel és egy csipetnyi őrültséggel.

Míg egyesek megkérdőjelezték az egész értelmét, a válasz egyszerű volt: „Épp ez a lényeg! Az őrültség szórakoztató!”

Ugyanez a megközelítés tükröződött abban a törekvésben is, hogy a rajongókat ne csak a manga olvasásába vonják be, hanem a karakterekkel való játékba is. A szerkesztőség számos megbeszélést tartott arról, hogy mi érdekli a gyerekeket a mangán kívül, és ezekből a beszélgetésekből születtek meg olyan ötletek, mint a gyűjthető kártyák (Carddass) és a videojátékok. A cél az volt, hogy a Jump-élményt interaktívabbá és még élvezetesebbé tegyék, kiterjesztve a karakterek világát a magazin lapjain túlra is.

És itt véget ért is ez a „rövid” összefoglaló az interjúból, ami tele votl rengteg érdekességgel és újdonsággal. Remélem, hogy a Kanzenshuu csapata kellően érdekesnek találja ahhoz az interjút, hogy teljes egészében lefordítsák angolra, mert biztos vagyok benne, hogy még ennél is több érdekességet tartogat számunkra.

Ha szeretnéd meghallgatni eredeti japán nyelven a teljes interjút, akkor azt erre a linkre kattintva tudod megtenni. FONTOS!!! Japán VPN szükséges hozzá!!!