Akira Toriyama köszönetet mond!

Lehet egy elnézéssel kéne kezdenem, mert Toryiama-nak ez az üzenete már lassan egy hónapos lesz, ugyanis a decemberi Jump Festa-n játszották be a közönségnek.

Üdv mindenkinek. Itt Akira Toriyama. Szerettem volna személyesen köszönetet mondani nektek, de ahogy látjátok nem vagyok ott a színpadon, ezért szeretnék elnézést kérni. Ne haragudj, Nozawa-san. Mindig nagyra értékelem a segítségedet.

A Dragon Ball Super: Broly filmet nem rég kezdték el vetíteni. Ez a harmadik Dragon Ball anime film, amit én írtam. Annak idején, mikor a manga kiadásán dolgoztam, nem tudtam teljes figyelemmel felügyelni az anime sorozatot, de talán annak köszönhetően, hogy most több szabadidőm van, amit kicsit sajnálok, most teljesen el tudok merülni az animációs világban. Azt szintén el kell mondanom, hogy én a történetet, a dialógusokat és a karaktereket készítettem el, akik ezt össze rakták egy nagy egésszé és elkészítették a filmet az a stáb. Köszönettel tartozom nekik, a film nagyon jól néz ki.

Broly-nak a karaktere a mai napig nagyon népszerű, így ha a film nem örvendene ekkora sikernek az csak amiatt lenne, hogy nem írtam kellően jó történetet, úgyhogy egy kicsit megkönnyebbültem. Úgy gondolom, hogy azok, akik látták a filmet, már tudják, hogy a Toei Animation milyen remek csatákat komponált meg. Engem teljesen kimerített már az, hogy végig néztem őket.

Minden gyerek, vagy egy gyerek szívével rendelkező felnőtt, és a talán kevésbé felnőttek, akik megértik egy gyermek szívét, mindenképpen nézzék meg a filmet és élvezzék. Nekem személy szerint a Dragon Ball a harcokról szól, amit hogy őszinte legyen nem igazán kedvelek (nevet), de valamilyen oknál fogva mégis szórakoztató. Különös munka ez mely mindig izgalomba hoz mikor előrukkolok egy új történettel. Én most már egy öreg fickó vagyok, de ennek ellenére újabb ötletekkel jövök a következő munkámnál. Találkozzunk újra a következő történetemnél.

A Shonen Jump‏ magazin hivatalos Twitter csatornáján egy nyers fordításban ezt tették közzé.

Ez magyarul annyit tesz, hogy…

Szeretnék ott lenni veletek, de nagyon szégyenlős vagyok. Örülök, hogy a film ilyen sikernek örvend. Broly mindig egy népszerű karakter volt, ezért örülök, hogy nem rontottam el. Most a következő munkámon dolgozok!

Facebook
Twitter
Reddit
Tumblr

Hasonló bejegyzések