DBH Érdekességek #6

Az érdekességek mai témája a Szuper Csillagharcos Legenda!

A legenda körüli tévhiteket szeretnénk egy kicsit rendbe tenni, ugyanis sokan nincsenek tisztában azzal, hogy melyik az eredeti legenda, mivel lett kiegészítve, illetve hogy miként lett átdolgozva az egyes filmekben és különkiadásokban.

Az eredeti mangában Vegeta azt mondja, miután Goku csak játszadozik Recoome-mal, hogy a Szuper Csillagharcos ezer évente csak egyszer bukkan fel, de ő mindig is úgy gondolta, hogy ez csak egy mítosz és sosem gondolt rá, mint lehetséges dolog.

Az anime angol szinkronjában ezt annyival kiegészítették, hogy a Szuper Csillagharcos határtalan erejét csak átváltozással tudja elérni, viszont ebben az állapotban elveszti az önuralmát és egy primitív tomboló vadállattá válik majd végül saját erejének az áldozata lesz.
Fontos megjegyezni, hogy ahol ez a monológ elhangzik az angol szinkronban, ott az eredeti japánban Vegeta nem mond semmit, tehát a Funimation költötte hozzá.

Később a történet során fény derült arra, hogy a Szuper Csillagharcos egy átváltozás, amit bármely Csillagharcos el tud sajátítani.

Az 1993-as “Broly – The Legendary Super Saiyan” filmben úgy módosult a legenda, hogy a határtalan erővel rendelkező Legendás Szuper Csillagharcos egyetlen személy, viszont ugyanúgy ezer évente egyszer bukkan fel. Természetét tekintve a pusztítás és a gyilkolás jellemzi.
A filmben Broly volt ez a legendás harcos, aki a már jól ismert zöld hajú LSSJ, azaz Legendary Super Saiya-jin formában vagy állapotban tudta használni elképesztő erejét, ami folyamatosan nőtt az évek során, és kapcsolt át a gyámoltalan férfiból egy tomboló vadállattá. Mivel az 1993-as filmet nem Akira Toriyama írta, így ez a történet nem tartozik a kánonhoz.

A 2011-ben Dragon Ball: Episode of Bardock címmel megjelent különkiadásban, mely manga és anime változatban is megjelent, ismét próbálták színesíteni a Szuper Csillagharcos legendát.
A történet szerint mikor Freeza elpusztította a Vegeta bolygót a robbanás következtében Bardock véletlenül visszautazott az időben még bőven azelőttre, hogy a Csillagharcosok megérkeztek volna a planétára.
Bardock itt szembe került Freeza egyik ősével, Chilled-del és végül a vele folytatott harc során elérte a Szuper Csillagharcos átváltozást és legyőzte ellenfelét.
Chilled elmesélte az embereinek mi történt és mondják el a családjának, hogy óvakodjanak a harcostól akinek aranyló sárga haja van.
Sajnos Bardock legendája se kapcsolódik a kánonhoz, ugyanis a manga változatot Naho Ooishi írta, az anime feldolgozást pedig Makoto Koyama.

A Szuper Csillagharcos Istenről, egy következő posztban fogunk egy kicsit részletesebben írni.

DBH Érdekességek #6 1
Facebook
Twitter
Reddit
Tumblr

Hasonló bejegyzések