Dragon Ball Super: Broly! – A legerősebb ellenfél, egy Saiya-jin.

Megérkezett, most már hivatalos. Broly kánon lesz! Természetesen teljesen új történetet fog kapni, hiszen a három létező Broly film non-kánon, azokat nem Toriyama írta.

A film alcíme a következő: „A legerősebb ellenfél, egy Saiya-jin.”

Illetve még a következő szöveg is olvasható a bejelentésben: „Hogyan találkozhat három különböző sorsú Saiya-jin?”

A hivatalos weboldal is teljesen új külsőt kapott: dbmovie-20th.com

Akira Toriyama szavai:

Mindenki ismeri Broly-t?

Ő egy hihetetlenül erős Saiya-jin, aki csak a régi anime filmekben jelent meg. A dizájnját én rajzoltam meg, de az anime munkálataiban nem vettem részt, így teljesen elfejtettem a történetét.

Szóval, Broly-ról. Úgy hallottam, hogy még mindig népszerű, nem csak Japánban, hanem a tengerentúlon is. Ezek alapján a szerkesztőnk azt javasolta, hogy Broly bukkanjon fel a következő filmben.

Megnéztem a régi filmeket, és úgy éreztem, ez nagyon érdekes lehet, ha át dolgozzuk egy kicsit. Elkezdtem munkálkodni egy történeten, ami beilleszti őt a Dragon Ball Super világába.

Miközben szem előtt tartottam Broly klasszikus kinézetét, hogy a rajongók ne csalódjanak, újra gondoltam egy kicsit és egy másik oldalát meg mutatva, azt hiszem egy lenyűgözőbb Broly-t sikerült alkotni.

Természetesen a hihetetlen intenzív harc nem marad el, hiszen a sors útjai a Goku, Vegeta, és Broly közötti találkozáshoz vezetnek. Ez magában foglalja a Freeza Hadsereg és a Saiya-jinek történetét, mely kapocs nagy jelentősséggel bír. A történet terjedelmes és drámai.

Érkezik a hatalmas, Broly! Sok más tartalmat is elrejtettem nektek, kedves rajongók, amiket élvezni fogtok, úgyhogy maradjatok türelemmel, hamarosan érkezik!

Dragon Ball Super: Broly! - A legerősebb ellenfél, egy Saiya-jin. 1

Dragon Ball Super: Broly! - A legerősebb ellenfél, egy Saiya-jin. 2

Dragon Ball Super: Broly! - A legerősebb ellenfél, egy Saiya-jin. 3

Facebook
Twitter
Reddit
Tumblr

Hasonló bejegyzések