Dragon Ball Super Manga: 70. fejezet vázlat oldalak és infók

Megérkezett a Dragon Ball Super manga 70. fejezet első 10 oldalának vázlata és azok összefoglalója.

A teljes fejezet március 19-én jelenik meg, előtte egy-két nappal még várhatók kiszivárgott képek a fejezetből.

Összefoglaló (10 vázlat oldal)

Cím: Az univerzum legerősebb harcosa

A fejezet rögtön azután kezdődik, hogy Granolah elmondta kívánságát a Sárkánynak. A Sárkány megkérdezi tőle mit ért azalatt, hogy az univerzum legerősebb harcosa szeretne lenni – tehát ő akar e lenni a legerősebb életforma az univerzumban az Isteneket leszámítva. Granolah megerősíti a Sárkánynak, hogy pontosan így gondolta, viszont azt a választ kapja, hogy a Sárkány ugyan erősebbé tudja tenni a mostani állapotánál, de nem tudja felébreszteni a benne szunnyadó rejtett képességeket. A Sárkány azt mondja, ha Granolah elfogad egyetlen feltételt, akkor teljesülhet a kívánsága. Granolah beleegyezik, azt mondja bármi áron erősebbé kell válnia.

Eközben Beerus bolygóján Vegeta azon ügyködik, hogy el tudjon pusztítani egy követ. Beerus figyelmezteti Vegeta-t, hogy csak egy egyszerű energia hullámmal pusztította el a követ, a Pusztítás Isteneinek Hakai technikája mindent eltöröl a létezésből. Más szóval mikor egy anyagot teljesen nullára redukálsz, a tárgy eltűnésekor hatalmas energia keletkezik. Beerus megmutatja mire gondolt, mire Goku érzékeli, hogy Beerus továbbra is ugyan azt a technikát mutogatja.

Vegeta meglepődik mekkora energia szabadult fel, Beerus pedig észreveszi, hogy a bemutató közben véletlenül elégette az Istenek Képregényének e havi számát.

Goku kíváncsi, vajon Beerus Vegeta-t edzi-e. Whis megkérdezi Goku-t, hogy aggódik-e valami miatt, de azt mondja, hogy nem – inkább arra koncentrál, hogy mégjobban elsajátítsa az Ultra Ösztönt, és láthassák végre, hogy melyikük lesz a legerősebb az univerzumban. Whis megjegyzi, hogy az univerzum hatalmas, és nem lehet megjósolni, hogy mikor jelenik meg valaki, aki náluk is erősebb.

Az Jós Hal azt mondja, hogy az univerzum legerőssebb harcosa hamarosan felbukkan. Hirtelen megjelenik Vegeta és az mondja, hogy biztosan róla beszél. Vegeta-nak végül sikerül a Hakai-jal eplusztítania egy kisebb követ, mire Goku elismeri, hogy valóban sikerült használnia azt a technikát.

Visszatérve a Cereal bolygóra, a két Sárkánygömb épp szétszóródik, illetve Granolah haja hosszabb lett. Ezután egy hatalmas sziklatömb megemelésével teszteli új képességeit.

Megjegyzés: egyelőre nem derült ki, hogy a Sárkány milyen feltételt szabott Granolah-nak, illetve miért lett hoszabb a haja. A részletekkel (már amennyi ki fog derülni) meg kell várnunk a teljes fejezetet, mi nem bocsátkozunk találgatásokba, ezt a pár napot bár kibírjuk 🙂

Facebook
Twitter
Reddit
Tumblr

Hasonló bejegyzések